https://nuuvella.hu/kovacs_karoly?i=46538d35260

Ez  a link egy könyvtárra mutat, ahol az írásaim is olvashatók

 Több száz szerző novellája, verse nyitható még itt meg . Kérlek, nézz be hozzám!!!!

TZT riport JEREMI JONES-KOVÁCS LÁSZLÓVAL

Itt kérem, a ma irodalmárjai vallanak!

A TZT Művészeti Magazinban közölt riportokat szeretném itt is bemutatni.  Makay Beatrix, a társaság csalogány-költőjének érdeklődésére nyílnak meg a mai irodalom egyik legkedvesebb csapatának költői, írói.

TZT riport Jeremy Jones - Kovács László költővel

Kedves László!

Kérlek, mutatkozz be pár mondatban, áruld el az olvasóknak, ami szerinted fontos volt az eddigi életed során!

„Köszöntök mindenkit, aki kíváncsi rám és a munkáimra. Kovács László a valódi nevem, de ezen a néven csak itt, a Facebookon is négyen írunk verseket, így gondoltam, hogy írói nevet használok. A ’Jeremy Jones’ lehet, hogy nem volt egy szerencsés névválasztás, de a kötetem kiadásakor a kiadóm már nem hagyta megváltoztatni, hiszen ezen a néven ismertek meg többen is. A Vas megyei Körmenden születtem 1964-ben, de Szombathelyen nevelkedtem és 17 évesen Budapestre költöztem. Egy éve már Hatvanban élünk a párommal, Makai Beatrix-szal, aki nagyon-nagyon tehetséges énekesnő. 

Fontosnak tartom az első házasságomból született két, immáron felnőtt fiamat, akikre joggal lehetek büszke, azt hiszem. Egyikük gazdasági informatikusi diplomát szerzett, a másik építészmérnök. Mi fontos még? Talán a munkám is fontos nekem. Nyomozóként dolgozom 1989 óta, talán erre is büszke lehetek. Talán…

Mikor írtad az első versed?

„Az első versemet, ha jól emlékszem, 1974-ben írhattam, szerelmes kamasz koromban. Miről szólhatott volna másról, mint a szerelemről? 1984-ben bevonultam a Katonai Főiskolára, aztán a diploma után jött a családalapítás, elvégeztem közben munka mellett a Rendőrtiszti Főiskolát, a Pénzügyi Számviteli Főiskolát, és sikerült összeszedni egy híradás-technikai üzemmérnöki diplomát is, bár azt nem tudom minek. Ezek mellett gyakorlatilag befejeztem mindenféle művészettel kapcsolatos tevékenységet, sőt érdeklődést is közel 30 évig. Igazából az általános iskolán és az akkoriban szintén munka mellett végzett gimnáziumon kívül nemigen hallottam versekről szervezett oktatás kereteiben. 2014. márciusában kezdtem el újra írni.”

Ki a kedvenc költőd, kik vannak hatással rád?

„Kedvenc költőm? Magyar költők közül leginkább Tóth Árpád melankóliáját, és ezzel együtt csodálatos versfordításait fogtak meg. A versfordításaihoz kapcsolódik talán, hogy a külföldi írók közül imádom Edgar Allan Poe-t, vagy Oscar Wild-ot. Igazából mindent elolvasok, amiben van valami, vagy megfog.”

Mi az, ami kiváltja benned a mély gondolatokat?

„Huh! Ez sok minden lehet. Egy élethelyzet, egy érzés, egy társadalmi probléma, ami eljut hozzám, esetleg írásra késztet. Természetesen én is sok szerelmes, vagy éppen erotikus verset írtam, hiszen ezeket a legkönnyebb írni. Van, aki meg is ragad ezeknél. Kevesen követnek, de aki figyel, az láthatja, hogy írok én verset a közbeszerzésről is, vagy éppen egy kidobott telefonról, mint pár napja. Nagyon szeretnék gyerekverset írni, jó gyerekverset, mint pl. Gazdag Erzsi, akivel gyermekkoromban egy véletlen folytán személyesen is sok időt tölthettem együtt, de olyan nehéz jó gyerekverset írni!”

Hol olvashatók a verseid, hol jelennek meg?

„Föként a fecbookon publikálok, mert itt szinte azonnali visszacsatolást érhetek el. A verseim a saját (Jeremy Jones néven fenntartott) Facebook-oldalamon, az általam irányított „TZT Művészeti Magazin” Facebook oldalon, és a szintén általam irányított „Titok, zene, talány” Facebook-csoportban olvashatóak. 2015 év végén jelent meg a „Vagyok” című verses kötetem, ami 103 verset tartalmaz. Ha a pénzem és időm engedi, adok még ki könyvet.”

Mikor jött a könyvkiadás gondolata?

„Mikor két és fél éve írni kezdtem, eszemben sem volt, hogy könyvet adjak ki. Arra gondoltam, hogy ahogy én nem vennék verses kötetet, úgy más sem. Aztán meglepett, hogy mennyien irtak nekem, hogy hol lehet a könyvemet megvenni? Ekkor belevágtam. Ami azt illeti jó göröngyös dolog a könyvkiadás is, de már ismerem az utakat. Ha egy író, vagy költő-társ könyvet akar kiadni úgy, hogy ne vágják át nagyon főként anyagilag, szívesen segítek neki.”

Hol lehet hozzájutni a könyvedhez?

„A ’Vagyok’ című könyvem ára 990 Ft., és a postaköltség. 130 oldalból áll és kb. 103 verset tartalmaz. Könyvesboltban engem nem lehet megvásárolni, mert akkor a könyv sokkal drágább volna és én azt szeretném, ha mindenkihez eljuthatna, aki olvasni akarja. Privát üzenetben lehet nálam rendelni, vagy a kiadómnál, Hetyési Mariannánál. Természetesen hozzá lehet jutni a könyvemhez postaköltség nélkül az író-olvasó találkozóimon is, amelyekből havonta minimum kettőt tartok és időben kiírom a Facebookon, hogy hol leszek éppen.”

Mi a véleményed a mai kortárs irodalomról?

„Jaj! Jaj! Mondjam, vagy mutassam? Szomorú vagyok! Ma nem lehetne már egy Adynk, vagy egy József Attilánk, simán kinyírnák őket, hogy póriasan fogalmazzak, mire megjelenhetnének bárhol is. A mai magyar irodalom legnagyobb rákfenéjének azt tartom, hogy fent, a ködbevesző csúcsokon üldögél pár emberke, akinek a tehetséget nem Isten, hanem a haverok osztották ki. Nos, körükben roppant divatos szidni azt a kultúrát, amelynek a nyelvén írogatnak, gyalázni nemzetünk régi költőit, akiktől pedig tanulniuk kellene. Tele van velük az összes tankönyv, tehát megindult a magyar fiatalság elhülyítése is általuk. Ma Magyarországon az irodalomban előrejutni tehetséggel nem lehet, csupán kapcsolatokkal. Ez alapvetően meghatározza a kortárs irodalom, vagy inkább ’(s)irodalom’(?) színvonalát. Középszinten, ahol mi is írogatunk, késhegyig menő harcok dúlnak csupán a szimpla irigység okán is, és töméntelen mennyiségű plagizálás érhető utol a Facebookon. Nem remeg a keze egy-egy önjelölt „költőnek” sem, ha akár egy Arany János verset, vagy egy József Attilát tesz fel a Facebookra saját írásaként. Én nem vagyok ilyen nagy név, tehát bátrabban lopnak. A verseimet, jellegzetes soraimat, vagy csupán vers-ötleteimet szinte napi szinten látom viszont más, magukat „költőnek” kinevező emberkéknél a neten, ezért sem szeretek már olyan nagy mértékben publikálni, mint régen. Tudok olyan tehetséges költőről, aki abbahagyta az írást, úgy elkeserítette a sok plagizátor tevékenysége. Ott van pl. Gabricsevics István, életében még nem írt saját verset. Egy barátunk eddig több, mint 800 költőt, köztük Nobel-díjast is talált, akitől Gabricsevics verset lopott, és lám: Gabricsevics-apónak, a tehetségtelen tolvajnak nagyobb tábora van, mint egy valódi írónak. Öt éve nem lehet már megállítani egy egyszerű verstolvajt a Facebookon. Nevetséges! Alulról, sajnos tudatlanságból adódóan, olyan, magukat költőnek képzelő emberkék butítják el az olvasókat a fércműveikkel, akiknek semmi köze nem volt soha a magyar irodalomhoz, de a nyelvtanhoz sem. Manapság teljesen mindegy, hogy mit ír le egy fickó, vagy egy nő, ha szép, vagy fiatal, vagy éppen egy kigyúrt gyerek. Azonnal költőnek avathatja magát, több száz lelkes híve lesz, de nem az írásai, hanem a vonzereje folytán. Persze, akiben nincs tehetség, abban alázat sincs az irodalom iránt, így a lájkok számából, vagy a nívótlan csoportok által tucatszám kiosztogatott oklevelekből el is hiszi többnyire az ilyen ember, hogy Ő valóban író. Ezt szomorúnak tartom. Azok az olvasók, akik az ilyen önjelölt írók ragrímes, közhelyes, semmitmondó emlékkönyv-versein nevelődnek, melyekben egy sorban akár hatszor is szerepel például a „szeretlek” szó, soha nem fognak megérteni, teszem azt, egy Ady verset, pedig Ady is már száz éve írt, és Őt akkor még megértették. Én a kezemben lévő csoportokkal, lehetőségekkel igyekszem a színvonalat bemutatni a magyar kultúra minden területén. Nincs más út! Ha nem ezt tesszük, ha nem mutatunk fel valódi értékeket, a kultúránk el fog tűnni. Ahogy mondani szokás, a 24-ik órában vagyunk ezzel a dologgal kapcsolatban. A Facebook irodalmi csoportjai jelenleg tele vannak a tonnaszámra megírt, inkább a pszichiáterhez, mint olvasókhoz szóló „versnek” tartott semmikkel. Amikor kultúráról beszélek, nem csak az irodalmi kultúrára gondolok. Egy nép saját kultúra nélkül nem létezik. Ezt gondolom, mindenki megérti, vagy legalább elhiszi nekem.”

Ha lehetne három kívánságod, mi lenne az?

„Most, így az életem második felében már nincsenek égre törő kívánságaim. Azt hiszem, hogy mindent elértem, amit gyerekként elképzeltem magamnak, de ha lehet három kívánságom, akkor talán ezek volnának: Szeretet, és Remény a Békére. Lehet még két kívánságom? Mert még tudnék két dolgot kívánni ám! Például: igazi barátokat csupa nagybetűvel és nyugalmat a versíráshoz. Valami nagy-nagy, megfoghatatlan nyugalmat!”

Három rövidke vers tőlem:

Jeremy Jones:

Vagyok!

Vagyok szavaknak mostoha pásztora,

törött szíveknek ostoba szónoka!

Vagyok szikla, fagyba vájó fogú,

szellő alatt lassan elhalkuló hangú…

…vagyok ember,

nyájamat kell terelnem!

Vagyok igaz, kit érteni vigasz!

Vagyok sír, fájó sebre ír!

Vagyok Nap, Föld,

s a változó évszakok!

Vagyok az egyetlen!

S egyetlenként -,

Vagyok!

Budapest, 2014. május 28.

………………………….

Jeremy Jones:

Bosszúsan

Mint régi költőnk, az a láng-ember,

úgy rohannék én is, tüzet hintve széjjel,

ha lenne ennek az új tűznek haraszt, 

hogy szikrát fogjon és végigcsapjon,

- akár az ostor nyelével a lusta jószág közt a paraszt - 

e színtelen nyugalmon!

Budapest, 2014. június 3.

………………………………………

Jeremy Jones:

Akarlak!

Két rohanás között kimorgott „szeretlek!”

Konyhában, unottan megpaskolt feneked.

Kényszeredett mosoly, ebéd, vasárnapi…

Én nem így akarlak!

Így nem tudlak szeretni…

Akarok ezernyi égi, zajos fanfárt!

Akarok zivatart, szétrobbanó banzájt!

Akarok létet, mi mindent remélhet!
Akarok Gyönyörűt!
Még akarlak téged…

Budapest, 2014. augusztus 5.

Köszönjük szépen Lacinak a riportot.

2016. december 04.

/TZT Művészeti Magazin

TZTriport FEHÉRVÁRI KATALINNAL

Itt kérem, a ma irodalmárjai vallanak! 

A TZT Művészeti Magazinban közölt riportokat szeretném itt is bemutatni. Makai Beatrix, a társaság csalogány-költőjének érdeklődésére nyílnak meg a mai irodalom egyik legkedvesebb csapatának költői, írói, művészei. 

TZT riport Fehérvári Katalin festőművésszel

Kedves Kata!
Kérlek, mutatkozz be pár mondatban azoknak, akik még nem
ismernek Téged!

„Egy duna-parti kis faluban, Kulcs községben nevelkedtem egész tizenhárom éves koromig, nagyszüleimnél. A család, édesapám testvérei, mind több hangszeren játszottak, ezért esténként nálunk mindig énekszó hallatszott ki az öreg házikóból. Művész vénám innen ered. Magam is népdal énekes szerettem volna lenni, de az anyagi lehetőségek nem engedték. Itt szívtam magamba a táj és minden szép csodálatát, tiszteletét. Később Budapestre kerültem, ahol a középiskola befejezése után dolgoztam, férjhez mentem, s lett két csodaszép fiam. Ez alatt az idő alatt is mindig énekeltem (csecsemőgondozó voltam) és az egész családot elláttam kötött holmival és hímzett dolgokkal. Mindez tartott addig, míg 2000-ben megbetegedtem és rengeteg szabadidőm lett. Művelődésszervező szakra jártam Győrbe. Közben, mivel nem tudtam aludni, hajnalonta rajzoltam és olvastam. Később egy festőművész ismerősöm meglátta rajzaimat, nagyon bíztatott, hogy komolyabb tanulmányokat folytassak. Ennek ma sincs vége…”

Milyen képzőművészeti tanulmányokat folytattál?

„2004-től 2006-ig az Aranytízben, Dési Huber körében rajz tanulmányokat folytattam Túri Éva festőművész vezetésével. Gyálon tagja vagyok a Képző Művészeti Körnek, ahol minden csütörtök este - Karizs János szobrászművész segítségével - a mai napig rajzolni, festeni tanulok. Több alkotótáborban is voltam velük, ahol a „plein air” festészetet gyakoroltuk. Tagja vagyok az Alföldi Szabad Szalonnak, akik minden évben tartanak a tagjaiknak kiállítást Örkényben.”

Mikor kezdted el komolyan művelni a festészetet?

„2004-ben, amikor elhatároztam, hogy képzem magam, hogy egyre többet tudjak, mert egyre jobban izgatott minden technika.”

Kik voltak hatással művészetedre?

„Minden impresszionista festő. A „modern” nem az én világom.”

Mikor és hol jelentél meg először képeiddel?

"Először 2010-ben jutottam el odáig, hogy képeimet megmutassam a közönségnek Óbudán, felkérésre, egy csoportos kiállításon. Addig csak a magam örömére festettem."

Mi a véleményed a mai kortárs festészetről?

„Őszintén..., akik a szépet, a világ csodáit festik, azok a képzett művészek szerint giccsesek…,nekem pedig az a fontos, hogy legyen benne érzelem, és ha ránézek, melegség öntse el a szívemet. A mostani irányzatokat nem minősíteném, de nekem ingyen sem kellenének…”

Mi a kedvenc témád?

„Tájképet festek 99 százalékban, hogy megmutassam, milyen szép, gyönyörködtető a világunk….”

Tervezel-e kiállításokat?

„Jelenleg egy betegség akadályoz, ezért nem. Remélem lesz még! Eddig már 22 kiállításom volt.”

Köszönjük a bemutatkozásodat! Várjuk szeretettel az új képeidet!

A fenti képen Fehérvári Katalin fotója és három gyönyörű festménye látható.

2016. december 28.
/TZT Művészeti Magazin/

TZT riport HECZ SÁNDORRAL

Itt kérem, a ma irodalmárjai vallanak.

 A TZT Művészeti Magazinban közölt riportokat szeretném itt is bemutatni. Makai Beatrix, a társaság csalogány-költőjének érdeklődésére nyílnak meg a mai irodalom egyik legkedvesebb csapatának költői, írói. 

 TZT riport Hecz Sándor szerzővel

Kedves Sándor!

Kérlek, mutatkozz be pár mondatban azoknak, akik esetleg még nem ismernek Téged!

„Először is szeretném megköszönni a lehetőséget!

Hecz János Sándor néven születtem, 1957. május 16-án, Budapesten, bár ez csak szerencsés sorsomnak köszönhetem. Nem sokon múlt, hogy soha ne lássam meg a napvilágot, hiszen édesapám német származása miatt nagyapám fogságban volt, ezért alig tizennyolc évesen, helyette Rákoscsabán, /darab-darab/ bekerült a sokat emlegetett halálmenetbe, közel kétszáz szerencsétlennel együtt, kiket soha többé nem láthatott családjuk! Szerencsére egy ukrajnai magyar főhadnagy orvos segítségével ő hazajuthatott, különben most nem lehetnék közöttetek. Nem voltunk jómódúak és nem is voltam éppen az iskola büszkesége, ezért általános iskola után igyekeztem pénzt keresni, bár megbántam azóta ezerszer, hogy nem tanultam tovább! 

1980-ban megismerkedtem feleségemmel, két csodálatos gyermeket hozott kapcsolatunkba, Zoltánt öt éves korától együtt neveltük. 1981-ben megszületett lányom, Nikolett, majd 1985-ben fiam, Adrián. Van hat gyönyörű unokám, Vivien, Zsanka, Erik, Zoltán, Cseni és Zsombi. Büszke vagyok rájuk! Mint esztergályos kezdtem el a felnőtt életet. Igaz, ki azt gondolja sok mindenhez ért, az nem ért semmihez,. Az élet nagyon sok lehetőséget adott tapasztalat szerzéshez. Voltam kifogó fiú a Fővárosi Vidámparkban, végeztem geofizikai méréseket az ország majd minden táján, Budapesten sok lakásban szereltem gázt, fűtést, vizet. 1980 -tól ’85-ig kezeltem a Fővárosi Bíróság nagy irattárát, s régészeti feltárásokon segédkeztem egy pár helyen. Talán pár írásomban érződik némi gyűlölet, bizonyos emberek iránt, mert Édesanyámat, s Édesapámat saját lakásukban félholtra verte két, máig ismeretlen elkövető, ami két éven belül halálukhoz vezetett. Még elköszönni sem tudtak egymástól a támadás után, ezért nem szégyellem érzéseimet és megbocsájtani sem fogok soha!

2000-től a volt Taurusban, /Michelin Hungária Kft.- nél/ dolgoztam, mint gépvezető, majd egészségem megromlása miatt 2015-ben leszázalékoltak, szerencsémre, mert a cég abban az évben megszűnt, s kivonult Budapestről. Most leszázalékoltként éldegélek.”

Mikor írtad az első versed, és milyen élmény hatására?

„Első versemet? Valamikor a hetvenes évek elején írtam, bár inkább dalok voltak. Akkor még sokat fogtam kezemben gitárt. Béke utáni vágy, szerelem ihlette soraimat, mint akkortájt sokunknak.”

Mikor kerültél közelebbi kapcsolatba az irodalommal?

„Őszintén megvallva, nem voltam soha az, aki a könyvtárakat bújta, inkább csak olyan olvasgató voltam. Talán igazi kapcsolatom azóta van, mióta ismerlek benneteket."

Miről szeretsz írni?

„Nem tudom meghatározni, bármiről, ami megragadja a képzeletemet. Lehet egy kép, egy élmény, kudarc, vagy sikerélmény, egy ünnep, vagy ami bosszant, néha, ami éltet.”

Hol kezdtél el publikálni, és most hol jelennek meg verseid?

„Nem régóta írok ismét. Azok, amiket régen írtam elkallódtak a sok költözködés alatt. Csak a net- en, utóbbi időben a TZT családban olvashatók írásaim, kapcsolat és pénz hiányában nem nagyon van más lehetőségem.”

Van-e az interneten, vagy nyomtatásban köteted?

„Nincs, de ezen nem is nagyon gondolkodtam még, bár álmodozni azért szeretek…”

Ki a kedvenc költőd, íród?

„Igazán kiemelni nem szeretnék egyet sem. Ady-tól, Zilahi Lajos-ig mindenevő vagyok, minden, mi szép, csak értelme legyen. Külföldiek közül talán Villon, aki sokáig kedvencem volt.”

Mi a véleményed a mai kortárs irodalomról, írásokról?

„Úgy érzem, a mai irodalom már nem igazán szolgálja azt, amire érdemes lenne! Igénytelenség, intrika, féltékenység. Mennyiség-orientáltnak tartom, ez nem jó, hiszen a minőség háttérbe szorul emiatt! Persze vannak igazi gyöngyszemek (szerencsére), amiért érdemes olvasni. Nem szeretnék kiemelni senkit sem, a jót sem, a rosszat sem, hiszen úgy érzem, tudjuk jól, ki az, aki valódi értéket teremt!”

Köszönjük, Sándor!

Most következzék Sándor három verse:

Emlékek

Egy megfakult kép, mely régmúltról mesél,
őrzöm, míg csak élek, szívem rejtekén.
Készült egy parton, nagy zivatar után,
kishajómat, apám készítette tán?

Az úton, folyamként hömpölygött a víz,
fülemben hallom most is, hogy csobogott,
távolból egy szekér vánszorgott felénk,
látszott, a lópaták, hogy vertek habot.

Part szélét, vén jegenyesor uralta,
büszkén böktek fel a magas ég felé,
Jó Apám kezét erősen szorítva,
baktattam drága Édesanyám felé.

Egy villanás, hatalmas dörgés előtt,
hamuvá foszlott rögtön a régi kép.
Jegenye reccsent, kérge tüzet fogott,
véget ért az álom, villám tépte szét!

2016.09.26.
…………………………………..

Elszakítva!

Már régen készült e csodás napra Klára,
húsz éve múlt, hogy otthona a zárda.
Remegve várta a pocakos püspököt,
az Úr szolgálatába vele együtt költözött.

Nem találkoztak legalább azóta,
hogy a plébános őket rajtakapta,
mikor a feszület előtt,
csomóba gyűrték a lepedőt.

Fiatalok voltak, bőrük még feszes,
hiába mondták, hogy bűnbe ne ess,
vágyukat nem tudták visszafogni,
később le nem tudták már tagadni.

Így jár, ki olykor tiltott örömöt keres,
kemény döntést hozott az esperes.
-Bűnös lány vétkeztél, irány a kolostor,
míg életed folyik ki, nem léphetsz abból!

Az ifjút, ki úrnak, grófnak született,
mentsvára csak a papi hivatás lehet.
Származása hiába volt nemes,
nyakon ragadta néhány szerzetes.

Sok idő telt el, a kis gróf sok mindent megélt,
Isten szolgája lett, néki szentelte életét.
Szent életet élt, talán ezért lett így meglehet,
a vármegye nagy hatalmú főpapja lett.

A lányt még a naptól is elfedte a zárda,
kívánta szabadságát, de minden hiába.
Csak éjjel mikor már minden elcsitult,
álmában kedveséhez ezerszer simúlt.

Eljött a nagy nap, harangok zúgtak a zárda felett.
Harsányan zengték, a szent ember megérkezett!
Kezével áldást osztva, haladt az apácák között,
kék csillogó szempár, mint villám tekintetének ütközött!

Egy könny áztatta szempár, mely vele volt minden éjjelen,
érezte ez most valóság, hisz álom nem lehet ilyen.
Csak álltak egymással szemben, óráknak tűnő pillanat,
lelkükben végleg leomlottak, az áttörhetetlen kőfalak!

.2015.12.10.
…………………………………..

B U É K

B oldogságost, ne rosszabbat,
O rszágunknak sokkal jobbat!
L áthassuk szebbnek jövőnket,
D icsőség jusson Őseinknek,
O tthonunk maradjon kedves,
G aládságtól mindég mentes.

Ú jra lássuk meg a szépet,
J avítsuk hibáit, a múlt évnek!

É rezzük át a szegénységet,
V étkeit javítsuk az ó évnek,
E gyként induljunk az újévnek,
T eremtsünk végre magunknak

B o l d o g Ú j É v e t !

2014.12.29.

TZT riport NÁNÁSSY ANDRÁSSAL

Itt kérem, a ma irodalmárjai vallanak. 

A TZT Művészeti Magazinban közölt riportokat szeretném itt is bemutatni. Makai Beatrix, a társaság csalogány-költőjének érdeklődésére nyílnak meg a mai irodalom egyik legkedvesebb csapatának költői, írói. 

TZT Riport Nánássy András szerzővel

Kedves András!

Kérlek, mutatkozz be pár mondatban azoknak, akik esetleg még nem ismernek Téged!

„Nánássy András vagyok, 1948-ban születtem Hajdú – Bihar megyében. Általános - és középiskoláimat itt végeztem. Főleg a történetek, novellák, regények kötötték le a figyelmemet. A középiskola elvégzése után katona voltam, majd egyetemista. Végzés után, nyugdíjazásomig több munkahelyem volt. Már akkor sem működött: „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”. Kezdetben munkaidőm reggel 5 órakor kezdődött és kb. délután akkor is fejeződött be. Ezután jöttek a „kiegészítő” munkák, óraadások. Nem volt egy ideig szabad szombat sem. Nyugdíjazás után „csodálkoztam” rá az irodalomra, a komoly - és könnyűzenére.”

Ki a kedvenc költőd, íród?

„Jó néhány költő, író a kedvencem, pl.: Ady Endre, Márai Sándor, Wass Albert. Jelenleg is tagja vagyok a Márai Sándor - és a Wass Albert klubnak, és a Vers Mindenkinek klubnak is.
Változatlanul híve és tisztelője vagyok Márai Sándornak, Wass Albertnek. Hangulatilag nagyon közel állnak hozzám.”

Hol jelennek meg a műveid?

„Rendszeresen osztok meg a Vers Mindenkinek klubban.
2010-ben létesítettem egy „nagyon szerény” blog –ot (első sorban gyűjtési céllal) Versek és zenék címmel. Ebben vannak „saját” próbálkozások is. Sajnos a bővítésével viszonylag hamar „leálltam”. 2010. 36. hetében kezdtem feltölteni és 2012. 2. hetében fejeztem be.”

Mesélj az írásaidról!

„Mindig is kedveltem a rövid, lényeges, megindító, történeket. Így ezekkel kezdtem el próbálkozni. Az iWiW közösségi weboldalon, majd a Facebook-on osztottam, osztok meg történeteket, „elmélkedéseket”. A Word –ben sok „gyűjteményem” van, amiben próbálkozásaim is helyet kaptak. Mint említettem: amolyan szerény gyűjtögetés, meditálás, próbálkozás…. Élethelyzetekről szeretek írni, akár a „kutya bőrébe bújva”. Általában komor hangvételűek az írásaim. De nem tartom mindig reményteleneknek a helyzeteket.

Mi a véleményed a kortárs irodalomról?

"Több szerzőtől a tartalmat tekintem fontosnak, ezért nem is sorolok fel neveket. Sajnos nem tudok „lépést tartani” a mai kortárs irodalommal. A Facebook-on kívül nem jelentetek meg semmit sem, nincs is szándékomban, mert ez esetben magasabb színvonalon kellene fogalmazni, írni („önkritikaként…”)"

Örülök, hogy tagja lehetek a Titok, zene, talány csoportnak!”

Most Nánássy András egyik írását olvashatjátok:

Ébenhajú fiú

Mindig is furcsa kisfiú volt. Amíg a többi gyerek színes labdákkal játszott, kisautókat tologatott és napsütésben fürödve ugrándozott a burjánzó fûben, ô a kert egy hátsó zugában ücsörgött a kedvenc fája árnyékában, kezében könyvekkel és egy tábla csokoládéval.
Vagy épp az utcájukban sétálgatott, s bátortalan, nagyon halvány alig-mosolyával, valamint félénk pillantásával illette a vidám fiúkat és lányokat. Azok figyelmét persze egy pillanatra sem tudta magára vonni, de talán nem is akarta. De magában elismerte, hogy egy barátságos pillantás igazán meg tudta volna melengetni a szívét s lelkét. * A vonalak lassan jelentek meg a papírlapon, mintha alkotójuk folyamatosan azon gondolkodna, jó helyre teszi-e ôket. Világos tincsek hullottak a szemei elé, amikor felpillantott a büszke kastélyra, melynek ablakain megvillantak a lusta napfény gyengéd sugarai. A ceruza bizonytalanul megállt az ujjai közt, a következô pillanatban pedig elszántan dolgozott tovább. - Egész szépen rajzolsz - szólalt meg mögötte egy hang váratlanul. Ô megijedt, összerezzent, így az írószerszám megcsúszott a kezében, de nem törôdött vele; felpillantott az ébenhajú fiúra, s érezte a rózsaszín pírt, amely elöntötte az orcáit. - Te tudsz? - Persze. Pálcikaemberkéket. Segítséggel. Gurgulázó kacagást vitt a szél az egyébként csendes birtokon, s egy addig magányos kisfiú ajka óvatos, félszeg, pici mosolyra húzódott. * Sokszor úgy érezte, a szavak elôször a szívében fogannak meg, a fejében fejlôdnek gondolatokká, és a papírra vésôdve születnek meg igazán. A leírt szöveg természetesen sosem tûnt annyira tökéletesnek, mint amilyenre eredetileg tervezte, de tudta, hogy mindezek ellenére visszatükrözik minden egyes érzését, a legféltettebb titkai jelentek meg a pergamenen, és ez hátborzongatóan kellemes volt számára. - Furcsa gyerek vagy - mondta egyszer az ébenhajú fiú, s az ô mellkasában izgatottan verdesett a szíve, mert ez a hangsúly nem gunyorosan hangzott, hanem kifejezetten elismerôen. Lepillantott a dalszövegre, amit az elôzô egy órában vetett papírra, és sötétkék szemei boldogan megcsillantak. * Finom ujjak pendítettek meg a húrokat, és lágy akkordok zendültek fel. A szoba ablaka tárva nyitva volt, az egyszínû függönyt finoman meglibbentette a szabadból beszökô szellô, így olyan hatást keltett, mintha táncot lejtene. A szíve egy ütemre vert a zenével, mint mindig, s teljesen átadta magát a dalnak, eggyé vált vele. Csodálatos módon az érzelmei szólaltak meg egy olyan nyelven, amit valószínûleg ô egyedül értett meg ebben a világban. Beleélte magát a játékába, de résnyire nyitott szemhéja mögül látta az ámulatot az ébenhajú fiú arcán. És az a régen oly kicsiny mosoly igazi mosollyá vált. * Pajkos szellôk játszottak a tincseivel, simogatták meg az arcát, s az orrába szállt a víz illata. A madarak vígan szárnyaltak a felhôtlen, tiszta kék égen és mindaddig ismeretlen dalokat fütyültek el; a dallam belopta magát a fülébe, s szinte észre sem vette, micsoda jókedv telepedett rá. A homok finoman ölelte körül a lábát, s mikor ültében hátradôlt, a haja mintha egyesült volna a szemcsékkel. A nap végigsimított a bôrén, mielôtt egy árnyék vetült volna nyurga testére. - Ezek gyönyörûek! - Nem értette, miért mondták ezt neki, mert a mellette heverô kavicsok és kagylók ugyanúgy a partról származtak, mint az ébenhajú fiúé. A barátjáé.

2017. január 17.
/TZT Művészeti Magazin