Az összeesküvők

 

Megvásárolható: https://publioboox.com/hu_HU/az-osszeeskuvok

 Részlet  a színdarabból... 

  

(Dráma, a népszínművek fanyar humorában)

Szereplők: Petőfi verseiből lépnek elő.

Pató Pál (kb. negyvenöt éves „Pató Pál úr” című műből))

Orbán (kb. ötven éves az „Orbán c. versből)

Szemérmetes Erzsók („A helység kalapácsa" c. versből, ötvenöt éves, de kortalannak látszik)

Fejenagy ((„A helység kalapácsa" c. versből, negyven év körüli)

Márta és a kántor (házaspár, „ A helység kalapácsa" c. versből)

 Szomszéd (a „Szeget szeggel" versből, harmincöt év körüli)

Zsuzsika („Zsuzsikához" c. versből, kb. tizennyolc éves)

Erzsike („A négyökrös szekér" c. versből. Csinos, kb. huszonnyolc éves)

Szilveszter (az „Apostol" c. műből

János vitéz (János vitéz c. műből)

Iluska (János vitéz c. műből

Juhász és a babája („Megy a juhász a szamáron" c. versből

Lányok, fiúk… (hatan-heten) akiket az emlékkönyvesek klubja küldött

Honvéd (A honvéd című versből)

Szín: Kocsma, a „Kurta kocsma" c. versből

Jobb oldalon ajtó, ami a szemérmetes Erzsók lakásába vezet, befelé nyílik. Középütt nagy asztal, előtte hosszú pad, három oldalán székek.

Baloldalon a sarokban egy priccs, ami egy függönnyel eltakarható.

A mellette (baloldalon) lévő ajtó az udvarra nyílik. A konyhai oldalon előtérben egy másik asztal is székekkel, arra teszik a könyvet, amiből felolvasnak, de nagy összevisszaságban rárakva: demizson, fakupa, hegedű.

(Erzsók, ha szabadideje adódik, azonnal takarít, törölget, rendbe tart.)

Első felvonás

Garabonciás diák: (A színpadi fények halványak, alig látszanak a szereplők. Hirtelen odaperdül a közönséggel szembe.)  Kedves Hölgyek Urak! Keserves történetnek lehettek most tanúi. Csúnya esetről van szó, ezért csak titokban mutatjuk be kivételezett embereknek, vagyis azoknak, akik megvették a jegyüket. Nagy szégyene az nemzetünknek, hogy koszorús költőnk Petőfi Sándor még a halála után sem nyugodhatott gondtalanul. Nagy magányában ott a sírban, lelki szemeivel végigpillantott a rég megalkotott szereplőin, és nagyon felháborodott. Azok a csintalanok csalárd módon előbújtak a nagykönyvből – az összes költeményekből –, és egy falucskát építettek. Építettek? Építgetnek! Igenis, csak építgetnek… mert naphosszat itt lófrál szinte mindegyikük a Szemérmetes Erzsók kocsmájában. Petőfi látva a házsártos csapatot, sírjából előbújt egy napra, és most gatyába rázza a díszes társaságot. Íme! (Ahogy jött, elviharzik)

(Az ivóban csak Zsuzsika, a bal oldali ajtónál Orbán)

ZSUZSIKA: Anya! Anya! Gyere már!

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Mit vartyogsz? Gyere ide ha… (benéz az ivóba jobbról, meglátja Orbánt)

ZSUZSIKA: Egyszer csak itt termett mögöttem. (mutat Orbánra) Majd a guta ütött meg, amikor megláttam… csak úgy, a semmiből!

(Orbán és Erzsók nevetnek)

ORBÁN: A hátsó udvarból jöttem. Ó, Szemérmetes Erzsókom, te szebb vagy, mint valaha!  (tarisznyájával bíbelődik, ténfereg, hova is üljön le)

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Te vén csibész! György napján múlt nyolc éve, hogy utoljára láttalak. Már azt hittem felkötöttek, vagy az ördög vitt el.

ZSUZSIKA: Te ismered?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Neked is ismerned kell! Az iskolában tanultatok róla… no, emlékezz csak! Akinek oly vidám hajnal pirult az orrán.

ORBÁN: Miről beszéltek?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Hát arról, ahogy a poéta téged megénekelt. (a baloldali ajtó felé fülel) Valaki van kint?

ORBÁN: Egy lerongyolódott atyafi itatta a lovát, amikor bejöttem, ő motoszkál a kút körül.

ZSUZSIKA: Tényleg, pont olyan az orra! (bámul Orbánra)

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Pár éve, amikor a halasi vásárba igyekezett a jónép, úgy mesélte egy kupec kinézetű ember, hogy megállapodtál. ...hogy elvettél egy gömbölyű menyecskét és azóta rá sem nézel a borra.

ORBÁN: Félig igaz az egész! A bort behunyt szemmel iszom amióta elbuktam azt a fogadást, viszont a menyecske már valóban a múlté. Kidobtam. Azért vagyok most úton.

ZSUZSIKA: Másik asszonyért megy az Orbán bácsi?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Új asszony a tűzhely mellé. Ezt nevezem!

ORBÁN: A tűzhely maradt, mert az a régi asszonyé volt. Úgy dobtam én ki, hogy ő maradt a házában, én meg neki a nagyvilágnak. Hát ott meg ki van? (a függönnyel eltakart sarok felé mutogat)

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Egy ember, aki éppen most építkezik a szembe soron. Még csak a műhelye készült el, aztán ide jár megpihenni két patkolás között.

ZSUZSIKA: Főleg az esti, és a reggeli között.

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Ne szájaskodj! Eredj és hozzál egy icce bort, nem látod, hogy szinte kifakult ez a szegény ember? Pénzed azért van… gondolom (billenti a fejét, hogy Orbán szemébe nézzen)

ORBÁN: Téged mindig a pénz tudott felizgatni leggyorsabban (Erzsók fenekén megmarkolja a szoknyát)

FEJENAGY: A kezed elveszed, vagy letöröm! (dugja ki a fejét a függöny mögül)

ORBÁN: Nono! Markoltam én már ezt, amikor te még csak nyelvet lógató lóti-futi kisinas voltál.

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Ejnye, már! (lecsapja a férfi kezét magáról) Ha nem iszik, mindjárt félre beszél. Zsuzsii!

(Fejenagy kilép a függöny mögül, nagyot nyújtózkodik. Széles vállú, határozott ember)

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Hogy aludt szomszéd? (a jobb oldali ajtó felé fordul)  Zsuzsi! Hozzál két früstököt!

(Zsuzsika ki, Fejenagy  egy nagy bőrkötényt köt magára)

PATÓ PÁL: Hármat, Aranyvirágom! Hármat! Meg egy meszely bort! (belép a bal oldali ajtón)

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Nézd a! Pató Pál uram! Magának remélem  van pénze, nem csak a mocskos tenyere. (kimegy a jobb ajtón a konyha felé)

PATÓ PÁL: (Erzsók után kiabál ki) Finom kezek ezek Aranyvirágom, nem olyanok, mint egy jött-menté. Nagy dolgokat visznek ezek még végbe, de … ej, ráérünk arra még! Mert hát addig kell élvezni az életet, amíg fiatalok vagyunk!

ZSUZSIKA: (Bejön, Patóhoz szól) Tegnap sem fizetett, meg a tegnapelőtti munkám bérével is tartozik. (letesz az asztalra egy tálcát, rajta kenyér látszik, meg alma, de van ott még egyéb is. Aztán még egyet fordul, behoz három kupa bort)

FEJENAGY: Te lyány, hát még ennek is dolgozol?

ZSUZSIKA: Gyűjtöm a pénzt, nem válogathatok én a munkában.

PATÓ PÁL: Jól megfizetem bíz' Isten, ha meghozzák az adósaim a pénzemet.

FEJENAGY: Aztán mit dolgozol abban a koszfészekben?

ZSUZSIKA: Hát úgy egyeztünk, hogy minden agyoncsapott patkányért egy petákot fizet, ha arrébb kötöm a lovát az is egy peták esetenként, meg az itatás is annyi.

ORBÁN: (Pató Pál felé) Aztán miért akartad néhány nappal ezelőtt agyoncsapni azt a lovat te? Mert ugyebár itt vagyok ám a faluban megszállva már napok óta, azóta sokat láttam.

ZSUZSIKA: Nem is az ő lova. Kölcsön kérte, hogy lelegeltesse a gazt a portáján.

PATÓ PÁL: Én akartam agyoncsapni a lovat?

ORBÁN: Láttam, ahogy átnyaláboltad a nyakát, odavágtad a földhöz, aztán két ököllel verted a fejét.

(Fejenagy eközben kisomfordál a konyhába Erzsók után)

PATÓ PÁL: Kicsit feldühített az a dög, akkor láthattad.

ZSUZSIKA: Olyan erős lenne? (méregeti Pató Pált)

ERZSIKE (balról érkezik): Már elnézést, a kántort keresem. Ide látták bejönni.

ZSUZSIKA: Ma még nem ette ide a fene.

ERZSIKE: (Orbán felé néz) Maga is itt van lókötő? Meg ez a másik is? (meglepődve ismeri fel Pató Pált) Aztán kialudta-e már magát?

ORBÁN: Mi ugye ott találkoztunk, amikor Pató szomszéd (oldalra néz)  ugye hívhatlak szomszédnak?  … amikor Pató szomszéd odacsapta a lovat a földhöz.

ERZSIKE: Mit csinált? Ráesett az a sovány gebe!

ZSUZSIKA: Hát akkor, most hogy volt?

ERZSIKE: Ezt a szerencsétlent emeltem fel éppen a földről (néz Orbánra) és megkapaszkodtattam a kerítésben, amikor látom ám, hogy ez a másik bent az udvaron támogatja azt a gebét, hogy eljusson a vályúig. Húzogatta, tologatta, de az csak remegve botladozott.

ORBÁN: Úgy meséld, ahogy volt!

ERZSIKE: Úgy mesélem! Szegény állatnak összecsuklottak a lábai és ráesett erre az emberfiára. Ki sem bírt kecmeregni alóla, mert a ló nyaka alatt volt beszorulva. Úgy kapálódzott, mint egy büdösbogár, keze lába az égnek, ez meg (Orbánra mutat) csak üvöltött be a deszka résén, hogy „agyon ne üsd szomszéd!”

ZSUZSIKA: (Pató Pál felé) Mondtam, hogy egyedül ne próbálkozzon!

ORBÁN: Asszony beszéd.

ERZSIKE: Nehogy már azt mondja kend, hogy nem volt berúgva! Olyan volt, mint a kacsák, ha epret esznek!

ORBÁN: Megvan!

ERZSIKE: Mi van meg?

ORBÁN: Te voltál ott, vagy húsz éve, amikor a négyökrös szekérrel vittem a társaságot éjnek idején. Hej, de szép volt az élet akkor még!

ERZSIKE: (mintha megvilágosodna az emlékezete) A hajtó! Azzal a nagy ostorral!

ORBÁN: Énekeltek, mesékkel traktálták egymást. Csak… csak ti ketten.

SZEMÉRMETES ERZSÓK: (beviharzik, az asztalra önti a babot) Válogassátok a zsizsikest, meg a kavicsokat, egyedül nem győzök mindent!

(aztán kimegy, a két férfi ímmel-ámmal tologatja a babszemeket az asztalon)

ERZSIKE: Mit akar azzal mondani, hogy csak ti ketten?

ORBÁN: Ne tettesd magad te menyecske, láttam, amit láttam!

ERZSIKE: Mit látott maga? Mit? No mit?

ORBÁN: Úgy ültetek ott a saroglyában a poétával, mintha össze lettetek volna nőve.

ERZSIKE: Ugyan már! Csak mesélt a csillagokról, meg a Holdról. Azt mondta, álmában szokott odafönt járni, és hogy milyen gyönyörű ott!

PATÓ PÁL: Akkor az holdkóros.

ERZSIKE: Holdkóros a maga öreganyja! Azt mondta, ott fent nincsenek tohonya emberek, csak gyönyörű ifjak és lányok, akik szabadon elbújhatnak a vizslató szemek elől, meg hogy ott nem szól bele senki, hogy ki kit szerethet.

ORBÁN: No, ezt elhiszem. Nagy kópé volt az a fiú, tudott a lányok nyelvén beszélni. Aztán amikor azok a vizslató szemek nem láttak oda, akkor is csak ábrándoztatok, vagy…  (Erzsike közbevág)

ERZSIKE: Ó, maga szégyentelen! Maga aztán összehord itt mindent.

ORBÁN: Nono! Amikor kiesett a szekérből a kerék, mindenki ott sertepertélt körülöttem, amíg valahogy sikerült helyre hoznom a bajt, csak kiket nem láttak a szemeim? …pedig égett a tűz, hogy tudjak munkálkodni.

ERZSIKE: Menjen már, maga vén bolond!

ORBÁN:Én vén?                                                   

ZSUZSIKA: Mit hablatyol maga arról a kerékről, meg az ifjúról?

ORBÁN: Kicsi lyányka voltál te akkor még, nem értheted ezt.

ZSUZSIKA: Akkor lehet, hogy az voltam, de már nem. Valami poétát is emlegetett. Az meg ki volt?

ERZSIKE: Azt mondta, válasszunk magunknak csillagot. (merengve felfelé néz)

ZSUZSIKA: A néni a plafonról választ csillagot? (csúfondároskodva)

ERZSIKE: Te taknyos, mit tudod te mi az a … ehh, még hogy majd veled beszélem meg!

SZEMÉRMETES ERZSÓK: (berohan, kezével beletúr a babba) Még hozzá sem fogtatok?

PATÓ PÁL: Evés közben hogy lehet zsizsikre vadászni? A koma, aki ott feküdt, az is itt hagyta a früstököt, tán kiderült, hogy nincs pénze?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Magának arra ne legyen gondja!

ZSUZSIKA: Anyácskám, miféle poétáról beszél ez a néni? Azt mondja, még csillagot is választottak. (Erzsike felé néz) aztán le is hozta a néninek azt a csillagot?

ERZSIKE: Te, én úgy csaplak szájon itt a mostohaanyád szeme előtt, ha még egyszer nénizel, hogy kiugranak a szemeid!

ZSUZSIKA: Csak nem a János bácsiról?. 

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Ugyan már!

ZSUZSIKA: A Vitéz Mihály?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Hogy lenne az?

ZSUZSIKA: Más poétát nem ismerek… hacsak nem Vörösmarty bácsi!? Tudod, aki a Szózatot írta.

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Ne találgassál már te lány! Hát a Sándor volt az, nem érted?

ORBÁN: Na, végre!

PATÓ PÁL: Nekem is nagyon ismerős a neve.

ORBÁN: A… a Petrovics gyerek. Tudod, aki mikor megemberesedett, Petőfire gyúrta át a nevét.

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Ó, ennyi balga embert egy rakáson! Hát megérthetnétek már végre, hogy mindnyájan az ő gondolataiból születtünk. Az egész falu… meg még akik majd betévednek, az mind.

ZSUZSIKA: Akkor is nekem ígérte, hogy elvesz, majd ha megnövök. (újra harciasan Erzsike felé fordul)

ERZSIKE: Kis butám! Úgy mégis… kivel ücsörgött abban a saroglyában? (cukkolja a lányt)

ZSUZSIKA: Akkor is engem vesz el, ha visszajön.

ERZSIKE: Sugdosott a fülembe!

ZSUZSIKA: Öreglányok nem kellenek neki.

ERZSIKE: Nyolc évvel, ha idősebb vagyok.

ZSUZSIKA: Akkor is vén.

(A többiek a babot bogarásszák az asztalnál, lesik a fejleményeket)

ERZSIKE: Választottunk magunknak csillagot is.

ZSUZSIKA: Az a csillag már évekkel ezelőtt lehullott.

ERZSIKE: Fogdosott is.

ZSUZSIKA: Az anyád, te vén satrafa! Megtéplek, ha…

(Erzsók odaugrik közéjük, a két férfi vigyorog)

ERZSIKE: (Zsuzsika félé) Kis liba! No, majd megtalálom én azt a kántort. Ha bejönne, mondják meg neki, hogy kerestem. (kimegy balra)

ZSUZSIKA: (megy a konyha felé ki jobbra, morgolódva, hüvelykujját lefelé fordítva mondja) Kapsz te még éntőlem olyan poétát, hogy abba hülyülsz bele!

(hárman maradnak bent, válogatják a babot, néha törnek egy darab kenyeret és rágcsálják közben)

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Ezek most elharapnák egymás torkát.

ORBÁN: Kár lenne értük. Hogy ez a poéta hány lányt bolondíthatott!?

PATÓ PÁL: Jó gusztusa volt az már biztos. Kívánatos teremtések…

SZERELMETES ERZSÓK: Micsoda két bunkóval bogarászok én itt?!

ORBÁN: Már miért lennénk mi bunkók?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Igaz, ilyennek írt meg benneteket a költő, nem bújhattok ki a bőrötökből. (felegyenesedik, riszálja kicsit magát, mint akinek elgémberedtek a tagjai, majd a két tenyerével megemeli a melleit. A két koma tátott szájjal bámul rá)

PATÓ PÁL: De hát milyennek írt meg bennünket?

ORBÁN: Hol lehet azt megtudni, miket hordott össze rólunk?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Hát a könyvből. Abban benne van mindnyájunknak a sorsa.

ORBÁN: A papnál van a könyv?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Már miért lenne a papnál? Ott van kint, a lány abból szokta kiolvasni, kiféle az, aki éppen a falunkba költözött. (kiabál ) Zsuzsika, hozd be a nagykönyvet!

ORBÁN: Miféle nagykönyv az?

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Hát a „Petőfi összes költeményei”.

ZSUZSIKA: Az okulárédat is vigyem? (hallatszik kintről)

SZEMÉRMETES ERZSÓK: Azt nem kell, majd te felolvasod belőle, amit ezek tudni akarnak.