A jó csendben születik

Delíriumos álmok, széttaposott vágyak...

Tobzódó rongy-lelkek, nyegle gigerlik

osztják a csodát, aranyat, mézet,

míg az ügyeletes eskütevők, a soros esküt teszik.

Csak állok itt bambán, a valami

és a semmi közt félúton a csörtetés felett,

víg csapatot várva, hamisaktól bújva.

Itt legyen elég a mosoly, megváltások helyett!

Parázsló esténken találjunk gyönyört!

Csendüljön poharunk, borunk legyen békés,

a kibomló gondolat szava legyen szelíd,

nem kell a hangzavar, nem kell a kísértés.

Szítsd fel a parazsat kedves, te lélek-csokor  szépe,

lángba vele, ha korhadó a kaptafa!

Arcunk fénye egymás szemében csillan,

legyen hamu sanda Ámor mű nyila.

Nincs fogadalmam: de a vers ne legyen

a dolgosok közönye, kisiskolás iszony,

üljön tüzünkhöz a Bólyaiak lelke, lengjen az inga,

pattanjon a szikra, az einsteini viszony!

A jó csendben születik öröm-mosollyal,

nyomasztó kétségünk a semmi-ködbe veszik.

Ide már nem érhetnek fel a bőszek,

az ügyeletes eskütevők! ...kik már a soros esküt szegik.